1. Fejezet

Igen, késtem. De van egy igazán jó mentségem: elnyúlt a munkám :/ Remélem azért nincs harag :)

Marie Cole

Uralkodj magadon, sugallta magának kétségbeesett dühvel. Uralkodj, te gyenge féreg!

Marie szemébe könny gyűlt és nem tudott mit tenni ellene, hát szabadjára engedte őket. Innen már úgysem volt visszaút.

Mégis létezik az egyensúly, gondolta keserűen. Hátradőlt és belemerült a vízbe, hogy lemossa a sós könnyeket. Közben végig a fürdőszoba plafonját bámulta. Szép lassan, a könnyei eggyé váltak a vízzel, a dühe csillapodott.

Egy órával ezelőtt még minden rózsaszín volt. Túlságosan is szép, és igazán sejthette volna, hogy az egyensúly nemsokára behajtja a boldogsága tartozását. Mégis, szinte fejbe vágta a meghökkenés, amikor a nyakába zúduló fájdalom utolérte.

Na, nem fizikai. Mindig lelki megtorlásról volt szó.

Fáradt volt és zsibbadt, mégis inkább edzett volna ájulásig, minthogy hazaérjen az otthonába. Az otthonába, ahol a barátja várta. Újabb fájdalmak.

Ő és Brian már lassan két és fél éve együtt voltak. A fiú nemsokára betöltötte a tizennyolcat, Marie pedig nemrég múlt tizenhét éves.

Persze, hogy korai volt, gondolta a lány. De az élet éretté tette őket egy ilyen kapcsolathoz. Összekötötte őket a fájdalom, amit mindketten a sors jóvoltából kaptak. Csakhogy nagyon sokszor egymáson kényszerültek levezetni a felgyülemlett feszültséget.

Most is ez volt a helyzet. Veszekedtek valami igazán semmiségen. Csak mert az életük annyi gonddal volt tele.

Marie lassan kidugta az orrát, hogy levegőt kapjon. A víz alól továbbra is a plafont bámulta. De legalább már nem sírt.

Szerencséje, hogy rajta sosem lehetett fellelni a sírás nyomait. Nem volt vörös a szeme, nem pirult ki vagy dagadt fel az arca. Így legalább észrevétlenül sírhatott, ha már nem bírta tovább.

Még két perc és kiszállok, gondolta, miközben felült és még egyszer leöblítette a haját. Levett a polcról egy törülközőt, alaposan megszárogatta minden porcikáját és lassan fogat mosott. Húzta az időt. Nem akart még bemenni Brian-hez.

Végül már nem maradt semmi teendője.

Mély lélegzetet vett és kilépett a fürdőszobából. A párás melegből kilépve kicsit megborzongott a hűsebb levegőtől.

A szobája ajtaja előtt azért még megállt egy pár pillanatra. Odabent néma csend volt és sötét.

Szinte látta maga előtt, ahogy belép és beleütközik a fiú metsző tekintetébe.

Újabb nagy levegő. Aztán benyitott.

Amikor belépett, hirtelen elhatározásra jutott. Elege volt mára a veszekedésekből. Valahogyan máshogy akarta levezetni a fölös energiákat.

Anélkül, hogy felkapcsolta volna a villanyt, bezárta maga után az ajtót és emlékezetből az ágya elé sétált. Tudta, hogy Brian ott fekszik, mint mindig, amikor magára hagyta. Elnyúlva, valószínűleg az egyik térde felhúzva, a karjai a feje alatt. Duzzogott.

Könnyed mozdulattal ledobta magáról a puha törölközőt. Semmire nem akart gondolni. Csak arra, amit éppen tenni készült.

Lassan felmászott a nagy francia ágyra és kitapogatta a fiú lábát. Tényleg fel volt húzva az egyik térde.

Amikor Brian megérezte a lány érintését, értetlenül följebb csúszott, de Marie megfogta a bokáját és finoman visszatartotta.

Még tovább mászott.

Végül elérte a fiú izmos mellkasát és óvatosan megtámaszkodott rajta.

- Marie… - suttogta Brian, és finoman végigsimított a meztelen testen.

Marie tudta, hogy elérte, amit akart. Nem kellett azon gondolkodnia, hogy mi fog történni holnap, vagy az után, és hogy milyen újabb problémákkal kell majd szembenézniük. Most csak egymáséi voltak. Ilyenkor mindig.

Hagyta, hogy a fiú fölé kerüljön és kényeztetni kezdje. Átadta magát az elkövetkezendő órák jótékony kábulatának.

Amikor a telefonján hangosan megszólalt a Korn egyik dala, Marie szemei kipattantak és éberen felült. Ja, igen. Suli.

Hagyta, hadd szóljon a Coming Undone kemény üteme, élvezettel hallgatta, közben pedig felrántotta a szekrénye ajtaját. Kiszedett a ruhakupacok közül egy fekete, testre simuló nadrágot, meg egy fehér felsőt. Hosszú haját előre hátra rázva körbetáncolt a szobán a zene ritmusával együtt mozogva. A ruháit ledobta az ágyra. Egyelőre nem szándékozott felöltözni.

Felkötötte a haját és elvonult zuhanyozni.

Miközben lemosta magáról a tegnap estét, elmosolyodott. Brian esetében a szex mindenre gyógyszer volt. Akár veszekedésről volt szó, akár a családi problémáik merültek fel.

Vagy ha Marie valamit nem úgy csinált, mint ahogy a fiúnak az tetszett volna. Istenem, férfiak! Annyira kiszámíthatóak…

Felfrissülve kilépett a csempére és alaposan megtörölte magát. Teljes nyugalommal sétálgatott meztelenül a szobájáig, ahol még mindig szólt a zene. A nevelőapja és az édesanyja valószínűleg még mélyen aludtak a szobájukban, ami külön volt a háztól. A két öccsét pedig bombával sem lehetett volna kirobbantani az ágyukból.

Végül megunta a lazsálást és felöltözött.

Minden reggel pontosan ilyen energikusan indult. Marie egész életében rossz alvó volt, ezért volt mindig éber és pörgős. Gyerekkorában mindig azt hitték, hogy hiperaktív.

Azért volt ennek jó oldala is, még ha nem is egy egészséges dolognak számított. A lánynak elég volt négy óra alvás, és teljesen ki tudta magát pihenni. Legalábbis a hétköznapokon mindig így volt. Hétvégén megengedhette magának a hétórás alvást is. Ritkán.

Kikapcsolta az ébresztőzenét és megnézte a dátumot. Szeptember huszonkettedike volt, és éppen szerda. Ami azt jelentette, hogy sűrű lesz az aznapi programja.

Hét órája volt és utána még egy óra edzés. Ez még nem is lett volna olyan sok, ha nem lett volna heti öt testnevelés órája.

Most is izomláza volt. Mint mindig.

Elgondolkodva átballagott az öccse szobájába és kegyetlenül felkapcsolta a villanyt. A szoba két végében alvó kamasz fiú szinte egyszerre nyögött fel és fordult a fal felé.

- Kapcsold már le a villanyt! – motyogta Charlie. Charlie nagydarab gyerek volt, ő volt Marie egyetlen vérszerinti testvére. Mégis legalább annyira különböztek mind külsőleg, mind belsőleg, mint a tűz és a víz. Marie gonosz mosollyal közelebb lépett és finoman megrugdosta.

- Kelj fel, ha nem akarsz elkésni! Te is, Dilan! – fordult a szoba másik vége felé. Mostoha öccse azonban meg sem mozdult.

Szem forgatva az ajtóhoz hátrált, majd egy erőteljes mozdulattal bevágta.

Az egész ház visszhangzott.

A kívánt hatás pedig nem maradt el. Charlie és Dilan olyan hirtelen pattantak ki az ágyból, mintha a takaró alatt egy vipera rejtőzne.

A lány nem várta meg a reakciójukat. Jól végezve dolgát, összeszedte a cuccait és elindult a buszhoz, ami a trentoni középiskolába furikázta.

Liam Wrath

Eközben, néhány mérfölddel arrébb, a Princeton gimnáziumnál, Liam Wrath unottan hajtott be csillogó BMW-jével az iskola parkolójába.

Álmos volt. Nem aludt eleget az este.

Semmi kedve nem volt most ehhez az idióta iskolásdihoz. Egész este dolgozott és ez a színjáték most nagyon fárasztónak bizonyult.

Sajnos azonban nem ő dirigált.

Grimaszolva eltette az ülése alá a fegyverét, miután leparkolt. Aztán körbenézett. A szokásos tömeg gyűlt össze körülötte, ami leginkább lányokból állt.

Fáradtan felsóhajtott. Ehhez végképp nem volt kedve.

Erőt vett magán és kiszállt a kocsiból. Lecsukta, aztán futólag végigsimított a csillogó fényezésen. Talán a BMW volt az egyetlen, amit igazán szeretett. Ezért megérte dolgozni.

Megfordult és úgy vágott át a sok csorgó nyálú liba között, mintha ott sem lennének.

És a tömeg, persze, mint mindig…követte. Egészen az osztályteremig bekísérték.

Még mielőtt oda is befurakodtak volna, gyorsan bevágta a lányok orra előtt az ajtót és a helyére ment.

Kényelmesen elhelyezkedett, hogy aztán végigaludja az első órát.

Liam hangos berregésre és földrengésre ébredt.

A szemei felpattantak.

A padon feküdt, a nyála csorgott, éppen kicsengettek és valaki éppen veszettül rázogatta a vállát.

Szóval ez volt a földrengés.

Bosszúsan lerázta magáról a kezet és hátrapillantott, hogy megjegyezze az arcát az illetőnek, aki ennyire meg akar halni.

Az osztálytársa, Gabe állt fölötte, aki egyben a sógora is volt.

- Mi a bajod? – morogta és visszadőlt a kemény padra.

- Kelj már fel! Beszélni akarok veled.

Liam lecsukta a szemét és próbált visszaaludni.

- Liam! – Gabe hangja egyre ingerültebben csengett.

- Attól, hogy csukva van a szemem, még hallak… - motyogott félig már álomban.

Sógora sóhajtva lehuppant a szemben lévő székre.

- A lányok bulizni akarnak.

Liam lassan felemelte a tekintetét.

- Carlie és Liza?

- Mert, hány lány van, aki érdekel minket? Csak a húgaink…

- Jó, mindegy… a lényeg? – Liam lassan felült és megtámaszkodott a kezén. Annyira fáradt volt! Nem értette, Gabe hogy bírja. Pedig az este ő is keményen dolgozott vele együtt. Most mégis teljesen éber volt.

- El kell kísérni őket. Trentonban lesz a buli.

- Nem vagyok egy kibaszott bébiszitter…

- Egyedül akkor sem mehetnek.

- Elég leszel te.

- Ne szívass már… csak egy péntek este. És már a főnökkel is beszéltem. Akkora nem oszt be minket. – Gabe hangja olyan volt, mint a cseppentett méz. És nagyon meggyőző.

Liam végül megadta magát. Végül is, egy estéből nem lehet semmi, és még szabadságot is kapott. Egy ilyen ajánlatot hülyeség lett volna visszautasítani.

- Jó, elmegyek, csak fogd be és hagyj aludni… - Visszaejtette a fejét, és szinte rögtön elaludt.

Marie Cole

Marie éppen hazaért, amikor a telefonja rezegni kezdett a kabátzsebében.

- Liza? – szólt bele, miután megnézte a hívó azonosítót.

- Sziaaa! – ordított bele elnyújtottan.

Marie elmosolyodott.

- Na mi a helyzet?

- Semmi, éppen azon gondolkodtam, nem akarsz e egy kicsit kikapcsolni a hétvégén…

A háttérből hirtelen recsegés hallatszott, majd egy nyögés, aztán egy sikítás…

- Csá Marie! – szólt bele a telefonba Carlie. – A lényeg: Gyere bulizni pénteken!

- Öh… rendben, majd a suliban beszélünk. – Gyorsan elköszönt, de még így is hallotta Liza felháborodott hangját, mielőtt kinyomta volna a telefont.

Carlie és Liza legjobb barátnők voltak, már ki tudja, mióta. Marie két éve ismerte meg a szinte már ikreknek nevezhető párost. A két lány olyan összhangban volt, hogy számára lehetetlen volt őket külön elképzelni. Együtt mentek vásárolni, együtt ültek a suliban. És néha egyszerre mondtak dolgokat.

Félelmetesen együtt mozogtak.

Miközben rajtuk gondolkodott, felkapta az edzőnadrágját és a felsőjét, betett a sporttáskájába egy üveg vizet is, aztán kocogva elindult a központba, ahol a harcművészeti oktatást tartották.

Futás közben a pénteki bulizás ötlete jutott az eszébe és rájött egy eddig észre sem vett tényre. Carlie és Liza sosem voltak valami nagy társasági emberek, mindig is maguknak valóknak tűntek. Messze álltak a kicsapongó jellemtől. Így ismerte meg őket, ezért most meglepte ez a hirtelen elhatározás.

De nem akart semminek az elrontója lenni, így máris eldöntötte, hogy elmegy velük szórakozni.

És azt sem tagadhatta, hogy kíváncsi volt, vajon hogyan buliznak a lányok.

Elérte a kis zsákutcát, amelynek végén a kiképzőközpont állt. Lelassított és mély levegőket véve megpróbálta visszaállítani a vérnyomását.

Mire a csarnokhoz ért, már csak az arca volt kipirulva.

Az ajtó előtt nagydarab biztonsági őr szobrozott, kezében egy kézzel sodort cigarettával. Éppen meggyújtani készült, amikor észrevette Marie-t.

- Szevasz, kislány! – felnyújtotta egyik hatalmas tenyerét, a lánynak pedig nyújtózkodnia kellett, hogy belecsapjon a tenyerébe.

- Mi a helyzet Nagyarc? – Marie, amióta ismerte a férfit, így szólította. Az első pillanatban, amikor találkoztak, rögtön ez jutott az eszébe, habár a férfi sosem volt nagyképű vagy egoista az izmai miatt. Sőt, egyenesen szerény volt és nem túl beszédes. Marie volt az egyetlen, akivel hajlandó volt igazán társalogni. A becenév a hatalmas termetnek szólt.

Nagyarc megkínálta egy cigivel, Marie pedig elfogadta.

- Ez most jól is fog esni edzés előtt – gúnyolódott a lány vigyorogva.

- Azt meghiszem. – Az öngyújtó kattanása elhallgattatta mindkettőjüket, majd egy pillanat erejéig megbabonázva figyelték a narancssárga, füstölgő parazsat. – Egyébként Richard már itt van. Hamarabb kezdett.

- Már megint – motyogta Marie, és már el is képzelte az unokatestvérét, ahogy fújtatva püföli a bokszzsákot. Az izmai kidagadtak, a lába gyors, mint egy táncosé. A keze villámcsapásként szórja az ütéseket a kemény zsákba.

Biztosan megint összeveszett Rachel-lel.

Csöndben elszívta a dohányt, miközben Richard kétségbeesetten dühös arca fel-fel villant előtte.

Élvezet lesz vele edzeni…

Végül elnyomta a csikket, elköszönt Nagyarctól, és bement, hogy átöltözzön.

Tudta, merre kell mennie.

A csarnokban több olyan edzőterem volt, amelybe zsák volt felszerelve. De Richard ilyenkor csak egyet szokott használni; az alagsori magántermet, amit nekik alakítottak ki.

Mivel a kiképzőközpont a családjáé volt. Az apjáé és a nagybátyjaié.

Az üveg vízzel a kezében lesétált a lépcsőn, és habár még két ajtó elválasztotta a magánteremtől, az ütések dübörgései eljutottak hozzá.

Messziről hallotta unokafivére dühét.

Nem akarta megzavarni, de tudta, hogy most társaságra van szüksége, így nem tétovázott, amikor benyitott az ajtón.

A fiú úgy tett, mintha meg sem hallotta volna. Tovább sorozta a bokszzsákot.

Pont úgy nézett ki, mint ahogy Marie elképzelte. Izmos felsőteste meztelen, csak egy vörös rövidnadrág volt rajta, meg egy gumis bokavédő. Még a kezét sem csavarta be.

- Normális vagy? Szétvered a kezed! – Marie odalépett és elemelte a nehéz bokszzsákot.

Richard kiesett az ütemből. Lihegve megállt, villámló tekintetét a lányra szegezte.

- Tűnj el, most nincs jó kedvem…

Alig kapott levegőt, de nem támaszkodott meg a térdén. Nem. Ahhoz túl büszke volt, hogy kimutassa, mennyire kimerült.

- Mióta vagy itt? – kérdezte Marie gondosan elrejtett aggodalommal. Tudta, hogy Richard utálja, ha sajnálják, vagy féltik.

- Egy ideje. – Az arca rezzenéstelen volt, csak a testén rángatóztak az izmok a hirtelen mozdulatlanságtól.

- Fejezd be és mond el inkább, hogy mi történt!

Richard sosem volt az a fajta, akiből harapófogóval kellett kihúzni mindent. Marie ezt szerette benne a legjobban. Ha valamit megkérdezett tőle azt őszintén és kertelés nélkül a képébe vágta. Bármiről is volt szó.

- Rachel megcsalt. Szombat este, amikor ott aludt az egyik barátnőjénél, megdugta egy kibaszott seggfej.

Unokatestvére végül feladta a küzdelmet, hogy erősnek mutatkozzon. Lerogyott a fal melletti kispadra és az arcát egy fehér törülközőbe nyomta.

- Hogy került oda egy srác?

Marie leült mellé és várt.

- A barátnője bátyja volt az. – Habár a hangját eltompította a törülköző, így is tisztán hallatszott benne a mélységes fájdalom és határtalan düh, amit eddig megpróbált átvezetni a bokszzsákba.

- Tudod, nem értelek. Igazából te vagy a seggfej. – A lány grimaszolva hátradőlt, amikor a fiú gyilkos tekintete rámeredt. – Ez már a hatodik alkalom, hogy megcsal. És mégis visszafogadod mindig.

Richard erre már nem tudott mit felelni. Elkínzott nyögéssel újra beletemette arcát a puha anyagba.

- Hát, akkor szívd a levét.

Marie felállt és felkapott két fáslit. Szorosan becsavarta mindkét öklét, aztán átvette Richard helyét és most ő vezette le a feszültséget.

Csupán annyi különbséggel, hogy a lány a bosszúvágyát próbálta miden ütéssel kiütni a kezeiből.