A princetoni gimnáziumban kicsengettek.
Liam Wrath pedig úgy pattant ki a padjából, mintha valami jól megcsípte volna. Csakhogy egy ember, akit megcsíp valami, nem vág ilyen megkönnyebbül képet.
Liam pedig megkönnyebbült. Túl volt még egy fárasztó napon, habár az egészet átaludta.
Mindenkin átgázolva futott a BMW-hez, ami hűségesen várta a parkoló egyik eldugottabb szegletében. Még messze volt, de már kioldotta a riasztót a távkapcsolóval, amikor pedig odaért, úgy feltépte az ajtót, mintha a texasi láncfűrészes gyilkos elől menekülne.
A kocsiban ülve aztán előhúzta az ülés alól a kilencmilliméteres Berettát, és gyengéden a szívére szorította.
Olyan megnyugtató volt, hogy a kezében tarthatta! Most már jobban érezte magát.
A hangulatához remek aláfestés volt a kocsi doromboló hangja, így amikor kihajtott, levakarhatatlan vigyor terült el a képén.
Kopogó szeme azonban először is egy gyorsétteremhez vezette. Miután megebédelt, eldöntötte, hogy elnéz Gabe-hez. Ránézett a drága karórájára. A srác még otthon lehetett és valószínűleg készülődött, hogy egy óra múlva Liamék házában megjelenjen, kocsányon lógó szemekkel és csorgó nyállal, amik a húgának, Lizának szóltak.
Elhúzta a száját és Gabe lakása felé vette az irányt.
Nem díjazta a húga és a kollégája közötti kapcsolatot. Ez a gondolat már megint el tudta venni a jókedvét. Igaz, Gabe nagyon jól végezte a munkáját, ami egyenlő volt azzal, hogy veszélyes és kegyetlen természete volt. Amit mindig jól elrejtett Liza előtt. Mégsem szerette, hogy a húga egy olyannal van, mint ők.
Habár mással nem is lehetne nagyobb biztonságban.
De egyébként is, milyen egy olyan kapcsolat, amiben titkolóznak? Hisz Gabe nem mondhatta el, valójában hová megy, amikor azt mondja, dolgoznia kell. Ami azt illeti, tényleg dolgozik. De nem éppen olyan munkája volt, mint egy átlagos huszonévesnek.
Távolról sem olyan.
Leparkolt Gabe lakása előtt, habár az inkább hasonlított egy mini luxusvillára. Mivel a srác profi volt, olyan fizetést is kapott, amilyet megérdemelt.
Akárcsak Liam. Ők ketten voltak a főnök szeme-fénye, a legfiatalabbak a cégnél.
És a legtehetségesebbek. De nevezhetjük akár a legembertelenebbeknek is.
Kipattant a kocsiból, és kopogás nélkül berontott a házba.
Gabe félig letolt nadrággal lépett ki a szobájából. Amikor meglátta Liamot, kivette a habzó fogkefét a szájából és elvigyorodott.
- Te meg? Sosem szoktál idejönni.
- Aha. Tudom…
Liam körbenézett az elegánsan berendezett nappaliban.
- Jó kis kecó.
- Ja, kösz. Szóval mi lesz? Holnapután ráveszed magad egy kis kikapcsolódásra, vagy bele akarsz őrülni a melóba? – kérdezte Gabe, miközben átballagott a fürdőbe és rendesen felhúzta a farmert magán.
- Mondtam, hogy megyek, nem?
Liam hangja bosszús volt, Gabe-et azonban ez cseppet sem érdekelte.
- Aha, csak nálad semmit sem lehet biztosra venni.
Richard Cole
Richard Cole elgondolkodva nézte unokahúgát, ahogyan váltogatott lábakkal harcol a bokszzsák ellen. A mozdulatai profik voltak, teljesen összehangoltak és halálosak.
Pont, mint amilyennek kiképezték őket.
Elfordította a tekintetét. Gyűlölte, hogy a Cole családba született. Gyűlölt mindent, amit azért tettek, hogy elérjék a céljukat.
És gyűlölte, hogy csak ő és a bátyja, Zane tudtak mindenről. Marie-nek és Charlie-nak fogalma sem volt semmiről, habár csak Marie-t képezték ki.
Nem tudhatta, miért kötelezi az apja az edzésekre, miért vett neki a tizenhetedik születésnapjára egy tizenkét milliméteres gyakorló fegyvert és az öccsének miért nem muszáj edzenie.
Az öccse gyenge volt. Vagyis a Szövetség számára hasznavehetetlen. És egy erős lány, aki pont a Fejtől származik, rengeteg lehetőséggel szolgált.
Richard felállt és a zuhanyzóba sétált. A tagjai kellemesen zsibbadtak voltak a több órás megerőltető edzéstől. Ezt imádta ilyenkor. Fájdalommal enyhíteni tudta a belső káoszt, amit Rachel okozott.
Rachel… istenem, hogy szerethette ennyire a lányt? Hiába sebezte meg minden percben. A rajongása felé töretlen volt lassan egy éve.
Maga elé képzelte magas, nyúlánk alakját, hosszú, szőkésbarna haját, démoni tekintetét…
A forró víz alatt egész testében remegni kezdett. Megcsalta! Az a ribanc megint belémart!
Hatalmas ökle a fehér csempébe csapódott, mire az megrepedt és törmelék hullott a zuhanytálcára. Richard közömbös arccal nézte, ahogy a szürke mész és néhány szilánk a vízzel együtt a lefolyóba örvénylik. Gyűlölte Rachelt.
A fogai hangosan csikorogtak, a fejét a falnak támasztotta. Egyszerre szerette és ki nem állhatta. Ez a kettősség pedig már majdhogynem megőrjítette. Olyan zűrzavar tombolt benne, amelyben nem volt képes józanul gondolkodni.
Marie-nek igaza volt. Valójában ő volt seggfej, nem pedig az, aki, vagy akik megdugták Rachelt helyette. Vagyis inkább rajta kívül is. Mi a fenéért tűrt ennyit neki?!
Ő Richard Cole. Nem egy nyámnyila, vézna kis pöcs. Egy erős férfi volt, akit senki sem irányíthatott.
Igen. Olyannak kellett lennie, amilyennek akarták a nagybátyái és az apja.
Ridegnek, kegyetlennek és veszélyesnek.
Elizabeth Wrath
Liza hihetetlen nyugalommal tűrte a lábaiban szúró zsibbadtságot. A szekrény, amelyben bujkált kicsi volt és nem tudott kinyújtózni. De nem érdekelte.
Ez a bátyja gardróbja volt és nem hiába zsúfolta be magát a szűk helyre a sok ruha közé.
Elege volt már, betelt a kíváncsiság pohara. Ki akarta deríteni a bátyja titkát.
Mert, hogy volt neki, az biztos. Ebben Liza olyan biztos volt, mint a fű zöld színében.
Liam minden este későn jött haza. Néhány hónapja tűnt fel neki, amikor minden este felriadt egy tompa puffanásra, ahogy becsukódott a bejárati ajtó. Hajnal volt, amikor a bátyja hazaért, halkan zörgött a szobájában, zuhanyozott aztán aludni ment.
Egy nap megjelent a házuk előtt egy csillogó luxusautóval. Aztán márkás ruhákban kezdett járni, végül már a családnak is ő vásárolt. Liza és az anyja drága arany ékszereket és számtalan ruhát kapott, amiket persze mind hordaniuk kellett, különben a bátyja megharagudott rájuk.
Minden jel szerint dolgozott. De azt mélyen elhallgatta, hogy mit.
Liza pedig imádta a rejtélyeket, ez pedig élete legjobb feltárni való titka volt.
Óvatosan fészkelődött, hogy egy kicsit ki tudja nyújtani a lábát, de egyszer csak meghallotta Liam ajtójának becsapódását. Rögtön mozdulatlanná dermedt.
- Nem értem hol a húgod – hallotta Gabe hangját, mire gyorsan a zsebébe nyúlt és lehalkította a telefonját. És nagyon bölcs döntés is volt. Gabe szinte azonnal csörgetni kezdte.
- Biztos Carlie-val mászkálnak valahol. Ne aggódj, úgyis előkerül. Sosem hagyna ki egy találkozást sem veled…
Liza Liam gúnyos hangjától elfintorodott.
- Na, mindegy – ahogy Gabe ezt kimondta, a lány telefonja megszűnt csörögni. Hál’ istennek! Már attól félt, hogy kiszúrják a rezgés hangját és lebukik. – Úgyis van egy kis megbeszélnivalónk.
- Lökd a sódert!
Az ágy halk nyikorgása eljutott Liza fülébe, amiből arra következtetett, hogy Liam lehuppant a matracokra. Szinte látta maga előtt, ahogy elnyújtózik, a kezét a tarkója alá teszi, és csukott szemmel hallgatja Gabe-et.
Megpróbált kikukucskálni az ajtónyíláson. Liam tényleg úgy feküdt, ahogyan elképzelte.
Tipikus…
- Szóval a péntek este. – Gabe járkálni kezdett. – A főnök tényleg úgy osztott be, hogy el tudjunk menni. Viszont kaptunk egy melót, amit nem halaszthatunk. És ez pont péntek estére esik.
- Gondoltam, hogy nem lesz egy nyugodt estém. – Liam mélyen felsóhajtott. – Pontosan mikor és hol lenne a dolog?
Gabe pár pillanatig tétovázott. – Ami azt illeti, a főnök nem hiába engedett el. Ezen a bulin lesz ott. És ott kell elvégeznünk.
Liza egy szót sem értett az egészből. Mégis mi a fenét csinálhatnak, ha még egy buliban is melózniuk kell?
Liza magában rettenetesen szidta a két férfit, amiért nem mondtak konkrétabb dolgokat.
- Hát akkor érdekes esténk lesz – tápászkodott fel Liam az ágyáról és egyenesen Liza felé indult.
A lány kétségbeesetten próbál hátrébb húzódni, eltakart magát egy hosszú bőrkabáttal.
Mozdulatlanná dermedt.
Nyílt az ajtó. Liza még levegőt sem mert venni.
Halk kotorászás, majd egy fémes kattanás után Liam mély, halk sóhaja.
Liza szemei nagyra nyíltak a hang hallatán, a szája elé kapta a kezét, hogy ne kiáltson fel.
Ugye nem egy fegyver kibiztosítását hallotta meg az imént?!
Marie Cole
Marie Cole hullafáradtan rogyott az ágyba. A haja még nedves volt a zuhanytól, ezért egy
Törülközőt terített a feje alá, hogy a párnája ne legyen vizes.
Másfél órán keresztül püfölte a bokszzsákot, amitől a karjában olyan izomláz jelentkezett, amilyet még sosem érzett. De jól érezte magát. Kiadott minden dühöt magából.
Oldalra fordult az ágyán és elővette a zoknis fiókjából a fegyvert, amit az apjától kapott nemrég.
Elgondolkodva végigsimított a hideg, fekete felületen. Még sosem használta eddig, úgy gondolta, azért kapta, hogy meg tudja védeni magát, ha szükséges, nem pedig esztelenül lövöldözni egy kihalt helyen, szórakozásból…
Viszont, ha meg karta védeni magát, lőni is meg kellett tanulnia, nem?
Lassan elmosolyodott. Holnap kimegy a város határába, ahová senki sem jár, és elpuffant néhány töltényt.
Visszarakta a kis gyakorlópisztolyt. Amikor megcsörrent a telefonja meglepetten nézett föl. Már kilenc óra is elmúlt, ilyenkor nem szokták hívni.
Ha csak, valami fontos volt az.
Marie sietve fölvette, meg sem nézte ki hívta.
- Szia – szólt bele Marie apja. Charlie Cole mély hangú, az a tipikus veszélyes üzletember fajta volt. Marie számára azonban édesapa, és legjobb barát.
Szerencsés volt, mert mindent meg tudott vele beszélni. Más családokban általában nincs meg ez a kötelék apa és lánya között.
- Szia, apu!
- Mit tervezel a hét végére?
- Nos… - A lány tétovázott. Ha az apjának tervei vannak, akkor nem mehet el a lányokkal bulizni. De a legtisztább, ha elmondja neki, hová készült. - … néhány barátom elhívott magával szórakozni.
Csönd. Aztán a háttérből kopogás.
- Később beszélünk. Most le kell tennem.
És ennyi. Kinyomta a telefont.
Marie fogcsikorgatva meredt a kijelzőre. A csönd, amit a bejelentése követett nyilvánvalóvá tette; az apja nem akarta, hogy menjen.
Mind egy. Ehhez most nem volt energiája. Csak aludni akart, méghozzá azon ritka alvásokra gondolt, amikor minimum hét órán keresztül vonatkoztathatott el a valóságtól. Nagyon ki akarta pihenni magát.
Lekapcsolta a villanyt és bebújt a meleg paplan alá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése