Nos, itt a friss, hosszabb, mint az eddigiek. Jó szórakozást!:)
Marie Cole
Marie szótlan volt egész úton. Ahogy egyre távolabb kerültek a klubtól és egyre inkább kijózanodott, felfogta, mit is tett. Megölt egy embert. Csak mert az apja arra kérte.
Nem volt joga hozzá! Egy ember életével senki nem játszhat. Ő mégis hidegvérrel meghúzta a ravaszt és halálos pontossággal átlyukasztotta a fiú koponyáját.
Éppen tizennyolc lett. Alig egy napra lehetett felnőtt.
Elvette tőle a lehetőséget, hogy családot alapítson, dolgozzon, éljen…
Mindent elvett tőle, egyetlen mozdulattal.
Végleges. Visszavonhatatlan; a szavak savként martak a gondolataiba. Gyilkos vált belőle!
Meredten bámulta a szélvédőt, az arca rezzenéstelen volt. Semmit nem árult el abból a káoszból, ami a fejében dúlt. Richard nem láthatta, ahogy még valaki meghal azon az éjszakán.
Nem vette észre, ahogyan az unokahúga szeméből szép lassan kihuny a fény.
- És most mi lesz? – kérdezte Liam fennhangon, miután begyömöszölték a holttestet a BMW-be. Végig morgott, hogy összemocskolja a vajszínű kárpitot, de rá kellett döbbennie, hogy Marie nagyon jó munkát végzett. Már alig vérzett a seb, mire kicsempészték.
- Gyorsan eltüntetjük a vért, aztán fogjuk a lányokat és irány haza. – Gabe lecsapta a csomagtartót és derűs mosolyt villantott. – Hát nem remekül végződött az este? Meg is lepődtem volna, ha legalább egy éjszaka nem látok halott embereket.
Liam elfintorodott. – A szarkazmusod most az utolsó dolog, amit végig bírok hallgatni.
- Nyugi már, úgy csinálsz, mintha most kezdtük volna.
- Nem azért vagyok ideges, mert már megint egy hullát takarítunk el. – Liam még jobban elkomorodott. – Hanem mert pont az a lány nyírta ki a célszemélyt, akivel majdnem „túl közeli” kapcsolatba kerültem.
Gabe rövid elképedés után fülig érő szájjal veregette hátba barátját.
- Te nőcsábász!
- Úgy látom, lepihennél kedves Garrett barátunk mellett a csomagtartóban – sziszegte válaszul. Kikapta a hypót és egy törülközőt a kocsiból – állandó kellékei a csomagtartónak - és dühöngve bement a mosdóba, hogy feltakarítsa a vért.
Marie kiszállt a kocsiból. Nem igazán vett tudomást semmiről, legfőképpen Richardról nem. Most csak olaj lett volna a tűzre a vádolását hallgatni.
Megkerülte az autó elejét és egyenesen a kapu felé indult. De amikor kinyitotta, egy kéz fonódott a csuklójára.
Meglepve hátra fordult és Richard óvatos arcával találta szembe magát.
- Azt hittem, kíváncsi vagy valamiféle magyarázatra.
- Mégis milyenre? Inkább nekem kellene magyarázkodnom.
A bejárati ajtó felé indult, Richard pedig követte.
- Tudom, hogy felkavartak a dolgok…
Marie keze megállt a levegőben, amikor a kulcsát elővette.
- Felkavartak? – suttogta. – Rich, bennem meghalt ma este valami a sráccal együtt, akinek golyót eresztettem a koponyájába.
- Hidd el, tudom.
- Tudod?
A csend, ami ezután rájuk telepedett, sokkal többet elárult, mintha szavakkal kommunikáltak volna. Marie rájött, hogy Richard tényleg tudja. Mert ős is megtette már. És hogy valóban hallania kell a magyarázatát. Ezért nem őrjöngött, nem vádolta a lányt, és ezért csinált mindent olyan gyakorlatiasan. Valami óriási titokra fog fény derülni, ami valószínűleg sokkolni fogja.
Richard pedig felkészült rá.
Némán benyitottak, és anélkül, hogy fényt csináltak volna, keresztülosontak a sötét házon, egyenesen Marie szobájába.
Odabent Richard leült a kanapéra, Marie pedig a falnak támaszkodva várt.
Rövid sóhajtozás után unokafivére csendesen mesélni kezdett.
- Minden még jóval a születésed előtt kezdődött…
Liam Wrath őrült sebességgel hajtott keresztül az éjszakában. Most elkapják! Többé nem előzi meg őket!
- Gyerünk már! Nyomd tövig azt a rohadt gázpedált! – ordította mellette Gabe és dühöngve a műszerfalra csapott.
- Már így is kétszázzal tépek!
- Kit érdekel?! Nem előzhet meg újra az a ribanc!
Liam még jobban felgyorsított. Megértette a barátja dühét. Már lassan három hete megy ez minden egyes parancsnál. Valaki mindig megelőzi őket és mire odaérnek, a célszemély halott. Persze mindketten tudták, ki az. Azon a péntek estén kezdődött az egész…
És nekik csak a takarítás maradt most is. Semmi több.
Mivel nem ők végezték el a feladatot, a pénz, amit a Szövetségtől kapnának, csak szép álommá vált.
Csórók voltak és rettenetesen dühösek.
A mutató lassan elhagyta a kétszáznegyvenet.
- Oké, lassíts, itt kell valahol befordulni. – Gabe idegesen kémlelte a házakat, amikor beértek a kis városkába. – Itt!
Liam élesen bevette a kanyart és újra gyorsított.
- A legnagyobb házat kell megkeresnünk. Egy világoskék, fekete vaskapuval… az ott!
Leparkoltak a hatalmas ház elé és kipattantak a kocsiból.
Őrült tempóval mászták át a kerítést, és amikor a túloldalon leugrottak, eszeveszett rohanásba kezdtek.
- Csöndes a ház – lihegte Gabe. – Talán még nem ért ide.
- Azért ne nagyon reménykedj – motyogta vissza Liam és még jobban rágyorsítottak. Elkerülték a lámpákat és a pázsiton lopóztak hangtalanul.
Liam a pisztolyáért nyúlt és csöndesen kibiztosította, amikor már csak pár méterre voltak a háztól.
- Nocsak.
A hangra mindketten megtorpantak és vadul forgolódni kezdtek. Gabe szinte már állatiasan vicsorgott, amikor rájöttek, ki állította meg őket.
Marie Cole egy nagy tölgyfának támaszkodott, kezében szürke, félautomata fegyver. Éppen lecsavarta róla a hangtompítót.
- Rég találkoztunk – lökte el magát, és halálos nyugalommal a két dühös férfi felé sétált. – Megint elkéstetek. Gondoltam most megvárlak titeket.
- Te kis…
- Nyugi már. Én csak a munkámat végeztem – mosolygott kedélyesen és egészen Liamig ment. – Te különösen hiányoztál.
Liam szíve irányíthatatlanná vált. Marie fekete bőrruhája, buja mosolya újra eszébe jutatta azt az estét.
De most nem volt idő ilyesmire. Erővel kiűzte a fejéből a zavarba ejtő gondolatokat.
- Jó lenne, ha megmagyaráznád, mi folyik itt – morogta a férfi, minta meg sem hallotta volna, amit az előbb mondott.
- Miért, minek tűnik? – ingerkedett most már Marie is. Érezték, hogy a hangulat egyre feszültebb lesz. – Dolgozok.
- Azt észrevettük! – fakadt ki hirtelen Gabe. – Már három hete fogócskázunk, mint az idióták! Nekünk meg csak a takarítanivaló marad…
- Már megbocsáss – vágott közbe a lány. Az arcán arrogáns mosoly terült el. – Te milyen fogócskáról beszélsz? Abban a játékban tudtommal valaki menekül a másik elől. Én pedig sosem siettem.
Talán ez lehetett az utolsó csepp a pohárban. Gabe üvöltve előrántotta a pisztolyát, a mosolygó lányra szegezte és pillanatnyi habozás nélkül meghúzta a ravaszt.
Tompa dörrenés zengte be az udvart.
Liam-nek még csak ideje sem volt megakadályozni barátját. Elborzadva meredt a fegyver füstölgő csövére.
Képtelenség, hogy Gabe ilyen közelről elhibázta volna. Nem mert odanézni. Nem akarta látni a lyukas homlokú lányt.
Látott már rengeteg hullát. De Marie-ét valahogy nem akarta.
- Te rohadt szuka – hallatszott Gabe csendes, elképedt zihálása.
- Nos, most fogyott el minden jókedvem és türelem, fiúk.
Liam nem akart hallani a fülének. Odakapta a fejét.
Marie teljesen ép bőrrel megúszta. A mosolya vicsorgásba torzult és gyilkos arckifejezéssel meredt Gabe-re. De úgy tűnt, nem érte a golyó.
Ez lehetetlen, gondolta hitetlenkedve Liam. Hiszen két méterre volt a pisztoly csövétől. És Gabe nem hibázik. Ebben az egy dologban biztos volt.
De akkor hogyan?
- Hogy…hogyan tértél ki? – suttogta Liam.
Marie felé fordította a fejét. A tekintete azonnal megváltozott, amint a férfire nézett. Megértővé vált.
- Engem gyerekkorom óta képeznek, Liam. Egy olyan amatőr, mint a kollégád, sosem lesz képes eltalálni. Még akkor sem, ha közvetlenül a halántékomra szorítja a pisztolyát.
Gabe undorodva felhorkant, de nem próbálkozott még egyszer lőni. Ő is belátta, hogy a lány mondandójának van igazságalapja.
- Egyébként – terült el az arcán megint az arrogáns vigyor. – Carlie és Liza mennyit tudnak a munkátokról? Úgy hallottam a Szövetség elég szigorú titoktartási szerződéseket írat meg.
- Semmi közöd hozzá, Cole. – A „Cole” szót Gabe úgy ejtette ki, mintha káromkodna. – És ha már itt tartunk, jobb, ha távol maradsz tőlük!
- Különben mi lesz, Gabriel? – kérdezte maró gúnnyal. – Osztálytársak, sőt, nagyon jó barátnők vagyunk mi hárman.
- Meg foglak ölni.
- Lehet próbálkozni – mosolygott töretlenül Marie, aztán lazán az órájára nézett. – Ah, azt hiszem ideje lelépni. Túl sok időz pazaroltam el bájcsevejjel.
Dobott egy puszit Liam-nek, vigyorogva bemutatott Gabe-nek, aztán hihetetlen sebességgel és kecsességgel elrohant a sötétségbe.
Marie magára vette fekete kabátját, hogy némileg átlagosabbnak tűnjön.
Nem mintha számítana. Bőrnadrágja és tűsarkú, fekete csizmája már így is elég feltűnő volt, ahogyan rátapadt. Nem divatbemutatón volt, csak dolgozott.
Besétált a népszerű bárba. A tömeg amint meglátta, kettévált előtte, szabad utat hagyva a pénztárig.
Marie elmosolyodott. Nem gondolta volna, hogy ennyire élvezni fogja a bérgyilkosok életét.
Úgy érezte magát, mint egy veszélyes és szexi nő, és ezt soha nem mondhatta el magáról életében. Mindig is ő volt a sportos, különc lány, aki csak beleolvadt a tömegbe és meg sem próbált kitűnni.
Most azonban úgy tekintettek rá, mint valami hírességre. Csodálattal. Sóvárgással. Irigységgel.
És hazudott volna magának, h azt mondja, nem tetszik neki az érzés.
Lassan megbarátkozott a gondolattal is, hogy emberek életét veszi el.
Kifizette a jegyét és besétált a hangos zenére tomboló tömegbe.
A fal mellett néhány férfi észrevette és éhes szemekkel méregették. Odamenni azonban egyikőjük sem mert.
Marie ezen elmosolyodott.
Leült a bárpulthoz és rendelt egy üdítőt. Ma este nem ivott. Gondolkodni akart, méghozzá tiszta fejjel.
Liam járt a gondolatai mezején.
Akkor este, amikor minden elkezdődött történt köztük valami, ami megragadta a lányt. Nem a szex ígérete, ebben teljesen biztos volt. Persze kívánta a férfit, de volt valami, ami háttérbe tudta szorítani a testi vonzalmat.
És hiába gondolkodott, nem tudott rájönni, mi az.
Nem hitt az első szerelemben. Szerinte az ember csak úgy képes ilyen mély érzéseket táplálni valaki iránt, ha ismeri és megbízik benne. Szóval a szerelem lehetősége teljességgel kizárva.
Viszont így ötlete sem volt.
- Marie?
Neve hallatán azonnal megfordult és ismerős arcokat látott a tömegből kiválni.
Carlie és Liza mosolyogva közeledtek felé.
- Te meg? Bulizgatol egyedül? – Liza mellé ült és kedvesen oldalba bökte.
- Minket pedig meg sem hívsz – dorgálta meg Carlie tetetett haraggal. Elvigyorodott és intett a pincérnek. – Mi van veled? Már egy ideje hiányzol a suliból.
- Ja – válaszolt Marie és próbált nagyon természetesnek tűnni. – Családi dolgok, tudjátok.
- Ugye semmi komoly? – kérdezte Liza aggódva és együtt érzőn megsimogatta Marie vállát.
- Dehogy! Az apám szerzett nekem munkát, és most meg kell szoknom ezt a dolgot. – Végül is nem hazudott. – Meg hát, ismertek. Néha nem árt egy kis távolságtartás a sulitól.
- Ja! – nyögött fel Carlie és elvette a Cherryt, amit rendelt. Belekortyolt és fintorogva a barátnői felé fordult. – Már nekem sem ártana egy keveset lógni abból a kavernából.
- Na és milyen melód van?
Marie nagyot nyelt, de az arcát rezzenéstelenül tartotta. Na, most légy okos!
- Nos, apának van egy cége, és ott kaptam helyet.
A francba, elcsuklott a hangja! A lányoknak is feltűnhetett, mert elgondolkodva méregetni kezdték.
- És tetszik?
- Naná. Nagyon könnyű feladatokat kapok. – Elmosolyodott és próbált elégedett arcot vágni.
Erre a lányok is felengedtek és mosolyogva felhajtották az italukat.
- Ti pedig buliztok?
- Aha, eléggé megtetszett ez a züllött élet – nevetett fel Liza és a poharára nézett. – Jó néha kikapcsolni.
Marie bőszen bólogatott, közben körbefürkészte a táncparkettet.
- Nem táncolunk egy kicsit?
A lányok helyeslően elvigyorodtak.
Remélem tetszett :) Várom a kritikákat komment formájában ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése