4. Fejezet

Marie Cole

Marie nem igazán tudta, hol van. Csak annyit, hogy egy férfi teste fogja körül az övét.

Egy pörgős zenére táncoltak, körülöttük a tömeg elviselhetetlen volt. De megpróbált nem figyelni rá. Csakis a férfit érezte.

Liam.

Tényleg, Liam, aki a lányokkal jött bulizni. Akinek olyan vonzó tekintete van, hogy lehetetlen ellenállni neki.

Megfordult az izmos karok között, hogy szembe legyen vele. Egymás szemébe néztek, és Marie gondolkodás nélkül megcsókolta.

Halványan bevillant egy kép egy másik srácról, akit Brian-nek hívnak. De azonnal eltűnt a fejéből, amikor Liam visszacsókolt.

Hozzásimult és köré fonta a karját. A férfi pedig szorosan átfogta a derekát, ahonnan szép lassan lejjebb csúszott a keze.

Ma este nem érdekelte őket semmi. Liam szép lassan az egyik mosdó felé kezdte húzni a lányt, Marie pedig készségesen követte.

Berontottak egy fülkébe, magukra csukták az ajtót és újra egymás szájának estek.

A férfi most már nem fogta vissza magát. Nekitámasztotta a falnak áldozatát és ölbe kapta. A miniruhát a lány hasáig felhúzta.

És ekkor megcsörrent egy telefon.

Liam Wrath

Liam Wrath sohasem volt még ilyen dühös. Nem akarta felvenni azt a kibaszott mobilt, inkább mordult egyet és folytatta amit elkezdett.

A telefon elhallgatott, aztán megint rákezdett.

Liam újra felmordult és előkapta a zsebéből, anélkül, hogy letette volna a lányt.

A kijelzőn a főnök száma jelent meg.

Megnyomta a „fogadás” gombot és a füléhez emelte.

- A célszemély a maffiafőnök jobb kezének a fia, a neve Garrett Rols, barna hajú, szürke szemű, fehér öltönyt visel. Ma van a születésnapja, szóval könnyen megtaláljátok. Fél órán belül nyírjátok ki.

A főnök megadta a szükséges infókat. Az utolsó pillanatban, mint midnig.

És letette. Anélkül, hogy Liam egy szót is tudott volna szólni.

Csalódottan a földre tette Marie-t, és bocsánatkérőn ránézett.

- Semmi gond – mosolygott a lány és visszaigazította a ruháját.

- Találkozunk még? – kérdezte Liam talán túlságosan is sóvárgón. – Úgy értem, valamikor máskor.

- Remélem – válaszolta könnyedén és kisétált a mosdóból.

De még mielőtt a lány kiért volna, az ő mobilja is megcsörrent. Mindketten felnevettek.

Aztán Liam hallotta az ajtó csukódását és mély levegőt vett. Hát sosem lesz végre egy nyugodt estéje?

El kellett volna indulnia Gabe-ért, de nem bírt megmozdulni. Azon járt az agya, hogy mi történhetett volna, ha a főnök nem hívja fel. Talán, ha semmi sem zavarja meg őket, akkor…

Bele sem mert gondolni.

Nagy nehezen rávette magát, hogy kilépjen a fülkéből és elinduljon megkeresni Gabe-et.

Ahogy kilépett a mosdó ajtaján, a zene szinte fejbe vágta a benti csend után. Ettől kicsit magához tért és kiverte a fejéből az alig öt perce történteket. Most csak dolgozni fog. Belevetette magát a tömegbe és nemsokára meglátta Gabe és Liz alakját a színpad melletti sarokban. Éppen smároltak a változatosság kedvéért…

Liam morgolódva szedte le barátját a húgáról és gyorsan elordította a fülébe a helyzetet.

- Most? – kiáltotta vissza Gabe fancsali arccal. Liam bólintott, mire Gabe arca azonnal megváltozott. Komor lett és hűvös. Céltudatos. Gyors csókot adott Liz arcára, aztán arrébb vonultak, hogy megvitassák a keresést.

- Szóval fehér öltöny. És szülinapos a kölyök. Akkor nagy tömeget kell keresnünk.

- Igen. Van egy a színpad előtt rögtön, kezdjük ott!

Mindketten a színpad elé mentek. A nagy tömeg enyhe kifejezés volt.

Kisebb hadsereg különült el a többi ingatag táncolótól.

Liam és Gabe találomra kérdezgettek embereket, a szülinapost keresve, egy bizonyos Garrett-et.

A tömeg fele azt sem tudta, kiről van szó, az ingyen pia és a társaság hozta ide őket. De végül az egyikük mégiscsak válaszolt.

- Egy perce ment ki a mosdóba!

Liam bólintott és elindultak a mutatott irányba.

Ahogy közeledtek a sötétzöld ajtók felé, akaratlanul is eszébe jutott Marie. Atyaég, hát már sosem lesz nyugta attól a néhány csóktól?!

De amikor benyitottak az ajtón, a látványtól rögtön elfelejtett mindent és mindketten leblokkoltak.

- Marie?! – kiáltottak fel egyszerre.

Marie Cole

Marie közönyösen méregette a lábainál heverő fiút. A szerencsétlen. Ma lett 18 éves.

Meglepődött, amikor az apja felhívta és kerek-perec megmondta, meg kell ölnie Garrett Rols-t az új fegyverével.

És azon is meglepődött, amiért olyan könnyen igent mondott.

Nem szörnyülködött, nem botránkozott meg. Egyszerűen csak annyit válaszolt az apjának; „Rendben.”

És tényleg megtette. Követte a fiút a mosdóba és egyszerűen golyót eresztett a koponyájába, pontosan a szeme közé.

Szegény srácnak ideje sem volt felfogni, mi történik vele. De talán jobb is volt neki.

Hirtelen kivágódott az ajtó és a lány felocsúdott. Azon még nem gondolkodott, mi lesz, ha lebukik.

- Marie?! – kiáltotta a két belépő férfi egyszerre. Liam és Carlie bátyja, Gabe volt az.

Egy pillanat erejéig mind a hárman egymásra bámultak, végül Marie hamarabb észhez tért. Villámgyorsan a válltáskájába rakta fegyverét és átgázolt az ajtóban álló férfiakon.

De ők ketten már a hullát bámulták, szinte nem is voltak tudatában, hogy a gyilkos meglép.

Gyilkos.

A szó hangosan visszhangzott a fejében; hangosabban, mint a dübörgő zene. De nem állt meg, hogy a fülére szorítsa a kezét, inkább belerohant a tömegbe és megpróbált keresztülgázolni rajta. Meg kellett találnia a kijáratot.

Embereket lökött félre vagy éppen leütötte őket, de közben csakis a menekülés járt az eszében. A levegőt sűrűnek érezte, a testét szorongás járta át. Úgy érezte magát, mint egy ketrecbe zárt vadállat.

Amikor kibukkant a bárpultnál, mély levegőket véve próbált koncentrálni. És most merre?

Az egyik széken ismerős alak ült. Hunyorogva próbálta kivenni a félhomályban az alakot, hátha felismeri. Csakhogy a rengeteg alkohol, ami a szervezetében volt, nem segített a fókuszálásban…

Közelebb lépettet és az egyik villogó lámpa éppen oda világított, ahová Marie bámult.

Felismerte Richard ismerős alakját.

Zihálni kezdett, aztán kétségbeesett rohanással unokafivére felé vetette magát. De aztán megtorpant. Az unokatestvére egy lánnyal volt.

Marie megijedt, hogy talán újra kibékült Rachel-lel. De ahogy lassan közelebb sétált, megismerte Claire mélykék koktélruháját és hosszú, sötétbarna haját.

Értetlenül, de kissé azért megnyugodva lépett Richard mellé.

- Hé…

- Marie? – fordult felé Richard.

- Van egy kis gond. – Gyorsan elsuttogta a fülébe, ami a mosdóban történt. Richard arca egyre inkább elkomorodott, ahogy a lány mondandója a végéhez közeledett.

Végül dühösen felpattant a székről, kurtán biccentett Claire-nek, kézen fogta Marie-t és kivezette a klubból, egyenesen a kocsijához.

- Szállj be és meg ne merj szólalni! – sziszegte Richard, miközben előkapta a mobilját.

Marie kivételesen, nem mert ellenkezni. Szorosan összezárt ajkakkal bemászott az anyósülésre és fülelt.

Kis idő múltán a fiú beszélni kezdett.

- Én miért nem kaptam parancsot?! - kiáltotta fojtottan. Szünet, majd újra. – Ki sem volt képezve rendesen. Még csak nem is tud a fegyverrel bánni!

Újabb rövid szünet.

- Igazán? Pedig éppen hazafelé tartok vele, mert két fickó rányitott!

És lecsapta a telefont.

Richard nem szállt be azonnal. Az autónak támaszkodva zihált, majd ököllel a tetejére csapott.

Marie még csak össze sem rezzent. Értette, hogy unokafivére dühös, csupán azt nem, miért nem újdonság neki is az, hogy kinyírt egy embert.

Végül dühösen bepattant mellé és csikorgó kerekekkel elhajtottak.

Liam Wrath

- Ez most…

Liam nem igazán bírt értelmes, összefüggő mondatot kinyögni. Az előbb megelőzték őket! Méghozzá nem is akárki.

- El kell mondani a főnöknek – motyogta Gabe még mindig kissé kábultan. Halkan pötyögött a mobilján, aztán kis idő múlva dadogni kezdett. – Én… nem tudom, mi történt. Már meghalt. Nem… ezek nem mi voltunk, Uram. Nem. De… Sajnálom. Hogy? Oh… egy lány. Marie Cole.

Aztán Gabe meglepetten felhorkant.

- Letette!

Liam elfordította a tekintetét a hulláról és ránézett a kollégájára.

- Letette?

- Melyik részét nem érted a szónak? Csak úgy, szó nélkül!

- Igen, úgy szokta.

- Nem! Ha végeztünk, mindig elmondja, mennyit kapunk. Most egy szót sem szólt – sziszegte most már egyre dühösebben Gabe.

Ezen már Liam is elgondolkodott.

- Végül is, most nem mi végeztük el a munkát. – Megdörzsölte a tarkóját, aztán sóhajtva visszanézett Garrett Rols holttestére. – Azt hiszem, nekünk kellesz eltakarítanunk.

Charlie Cole

Megcsörrent az iroda telefonja. Charlie unottan emelte a füléhez.

- Most megelőzték, Cole – hallatszott egy ismerős hang a vonal másik végén, mire Charlie önelégülten elvigyorodott. – De legközelebb nem lesz ilyen szerencséd. Nekem vannak a legjobb embereim, és ezt be fogom bizonyítani.

Várom a véleményeket :)