3. Fejezet

Marie Cole

Két nappal később, este nyolckor, Marie Cole hanyagul ledobta fekete miniruháját az ágyra, majd bevonult a fürdőbe zuhanyozni.

Carlie és Liza csak nemrég hívták fel, hogy tizenegykor találkoznak a Trenton’s Bullban, ahol majd „bemelegítenek”, hogy ne száraz torokkal érkezzenek a belvárosi diszkóba.

Nem volt ellenére. Sőt, kimondottan jót tesz majd neki egy kis szesz azok után, ami történt vele.

Beállt az zuhany alá és visszagondolt az apja fura viselkedésére. Tegnap reggel, amikor érte jött (ami már magában fura volt), hogy elvigye az iskolába, Marie elmondta neki, hová készül, kivel, miért… Ami az egészet olyan szembetűnővé tette, az az apja elégedettsége volt, amikor meghallotta, hogy a belvárosi diszkóba mennek. Csupán annyit kért Marie-től, vigye magával a fegyvert, amit kapott, hogy megvédje magát, ha úgy adódna.

Csak aggódik. Mint egy rendes apa.

Azonban volt valami szokatlan és felismerhetetlen a szemében, ami nyugtalanította Marie-t.

Felsóhajtott. Az apja mindig is örök titok marad számára, hiába álltak olyan közel egymáshoz.

Zuhanyzás után lassan betámolyogott a szobájába, hogy hajat szárítson. De odabent korom sötét volt, habár égve hagyta a villanyt.

Becsukta maga után az ajtót, mire a sötétben két kar ölelte körül.

Nem lepődött meg. Brian.

- Szia Szerelmem – suttogta lágyan és megcsókolta Marie nyakát.

- Mondtam, hogy ne gyere, mert készülnöm kell…

- Én viszont szeretnélek inkább feltartani. – Ahogy ezt kimondta, a keze a törülköző alá siklott.

- Ne most! – Marie hátrahúzódott és felkapcsolta a villanyt. Brian a szoba közepén állt, tekintete fel-le járt a lány testén. – Azt mondtam, ne most!

- Miért ne? – Közelebb lépett. – Ne nézz így rám! Szeretlek.

Marie felmordult, feltépte az ajtót és intett a fejével, hogy távozzon.

Tudta, ha hagyja, hogy a fiú itt maradjon, akkor sosem fog tudni elkészülni. Nem volt más választása. Ismerte már Brian-t. Azt akarta elérni, hogy otthon maradjon, mert féltékeny.

- Azt akarod, hogy elmenjek?

Hát nem egyértelmű?

- Igen. Most nincs időm erre.

Brian sértődötten felhorkant és kitrappolt az ajtón. Marie becsapta utána az ajtót.

Annyira tudta utálni, amikor ilyen helyzetbe hozták…

Felöltözött, felkent magára egy kevés sminket, megcsinálta a haját, aztán, mielőtt elindult volna, kivette a hűtőből a citromos vodkát, amit behűtött magának. El kellett felednie Brian tekintetét ma estére, ezért jól fog jönni.

Lassan lecsavarta a tetejét és megszagolta. A csípős illat marta az orrát.

Aztán hosszan belekortyolt. Ahogy az alkohol végigfolyt a nyelőcsövén, a garatreflexe beindult és megpróbálta visszaküldeni a maró anyagot, de erővel visszatartotta és még többet kortyolt.

Amikor már kissé megszédült, visszatette az italt és ivott egy kis kólát, hogy elmúljon az íz a szájából. Fogat mosott, felvette a magas sarkúját, aztán egy ideig ücsörgött a széken, várva Richardot, aki majd elviszi kocsival a Trenton’s Bullba.

Tíz percbe sem telt, egy kocsi fékezett a ház előtt.

Marie felállt; és rájött, hogy egy kicsit becsiccsentett. Bizonytalanul elsétált az ajtóhoz, megkapaszkodott a kilincsben és megpróbálta valamennyire összeszedni magát. A feje erősen szédült.

Talán nem kellett volna éhgyomorra vodkázni.

Mély levegőt vett, nagy nehezen felhúzta magassarkúját, aztán kilépett az ajtón. Biztosan hűvös volt, de ő nem fázott.

Megcsipkedte az arcát, de alig érezte. Szóval tényleg berúgott.

Lassan lesétált a korlátba kapaszkodva a két lépcsőfokon és elindult a kapu felé.

Útközben kétszer is megbotlott és kibicsaklott a bokája.

Végül törés és rándulás nélkül érte el a kaput. Büszkén magára, amiért többnyire épségben eljutott idáig, a kocsihoz sétált és beült az anyósülésre.

Illetve ült volna, ha nem lett volna már ott valaki.

Rachel.

Marie dühös lett. Az az idióta Richard már megint visszafogadta! És azok után, hogy újra és újra összetörte az unokafivére szívét még volt is képe megjelenni előtte?!

Talán, ha nincsen benne egy deci vodka, megnyugszik, vagy legalábbis úgy tesz és beül a hátsó ülésre. Fapofát vágott volna és egy szót sem szól, csak ha kérdezik.

Csakhogy volt benne egy deci vodka. Vagy talán több. Ráadásul Rachel olyan önelégülten pislogott rá az üveg mögül, hogy Marie-ben azonnal felment a pumpa.

Kinyitotta az anyósülés ajtaját, és mielőtt Rachel pislogott volta kettőt, megragadta hosszú barna haját és kirántotta a kocsiból.

A sikítás, amit hallatott kísértetiesen hasonlított egy szenvedő állatéra.

Marie kótyagosan beült a helyére, lezárta az ajtókat és elővette a táskájából a fegyverét. Egyenesen Richard elképedt fejének szegezte.

Farkasszemet nézett az unokatestvérével. Richard tekintete dühös volt.

Marie-é is.

Csakhogy Marie-nél volt fegyver.

Rachel elkezdte verni az ajtót, karmolta, rúgta, ütötte az ablakot. Egyikük sem vett tudomást róla. A szempárbaj még tartott.

- Indulj, vagy esküszöm, kinyírlak.

És Richard indított. Elmosolyodott és talán rájött, hogy Marie-ben van annyi alkohol, hogy most tényleg meghúzza a ravaszt. De nem a félelem ösztönözte arra, hogy elfordítsa a kulcsot; valamiféle különös tisztelet kezdett kialakulni benne a lány iránt.

- Nem vagy normális… - mondta vigyorogva, és fejénél a fegyverrel, halálos nyugalommal vezetett, maguk mögött hagyva a tébolyult hisztérikát.

Richard nem nézett vissza.

Liam Wrath

Liam maximumra tekerte a kocsiban a hangerőt, hogy ne kelljen a húga és Gabe nyáladzását hallgatnia.

Amióta elindultak, egyfolytában csak „Szeretlek!”, „Imádlak!”, „Kívánlak!”, és még lehetne sorolni. Közben pedig le sem vették a kezüket egymásról.

Carlie az anyósülésen ült, ő nem zavartatta magát. Unottan kibámult az ablakon.

Liam viszont hányingerrel küszködött.

Nem tudta elképzelni, hogyan lehet így bálványozni egy embert. Gabe gyilkos volt, kegyetlen és profi, mégis, amikor Liz közelében volt, mintha kicserélték volna valaki másra. Állandóan úgy bámult a húgára, mintha valamilyen istennő volna, gügyögött és gyengéd volt vele, mint egy törékeny virágszállal. Simogatta és becézgette, és persze mindent megadott neki, még amire nem volt szüksége, azt is.

Liam szánalmasnak és érthetetlennek tartotta a szerelmet.

Mégis ki az a hülye, aki bármit megtesz a másikért?! Egyedül a családja iránt érez ilyet, de az nem szerelem. El sem tudta képzelni, hogyan érezhetnek így az emberek egy másik iránt, akit csak nemrég ismernek.

Erősen szorította a kormányt, miközben leparkolt a neonfényekkel kivilágított épület elé. A bár neve kék csövekből volt kirakva; Trenton’s Bull.

Megérkeztek.

- Ez az! Gyerünk! – Liza kipattant, kirángatta Carlie-t és hátrahagyták őt és Gabe-et.

- Na szép… - motyogta Liam és leállította a kocsit.

- Menjünk, nem szeretem őket magukra hagyni – motyogta Gabe és ő is kiszállt. Liam követte a példáját és morgolódva beriasztózta a BMW-t.

Beléptek a bárba, ahol azonnal megcsapta őket a szeszek különböző illata. A bor édeskés, szőlőre emlékeztető szaga, a sör kesernyés aromája és persze az összetéveszthetetlen tömény italoké.

A lányok már a pultnál ültek és egy harmadikkal beszélgettek.

- Hát ő meg ki? – kérdezte le sem véve szemét a sötét hajú lányról. Keresztbe rakott lábakkal ült a pult mellett, fekete miniruhája szemérmetlenül rövid volt. Az arca kemény vonású, nőiesen szigorú. Egyenes, fekete haja a háta közepéig leért.

Ültében is magasabb volt Lizánál és Carlie-nál.

- Ő Marie, a lányok barátnője. Úgy tudom helybéli.

Liam nem értette, miért nem tudja levenni a szemét róla. Vonzotta az a zöldes barna tekintet, az a hófehér arcbőr, azok a hosszú lábak…

A teste megfeszült.

- Menjünk.

Odasétáltak a lányokhoz, akik éppen harsányak nevettek valamin.

És a Marie nevű lány fölnézett.

Marie Cole

Marie lélegzete elakadt. Hát ez meg melyik magazinból lépett ki?!

Sötétbarna hajú, zöld szemű férfi magasodott fölötte, mint egy hegy. Az arca olyan markáns és jóképű volt, hogy Marie nem tudta levenni róla a szemét. Pedig sosem volt még olyan, hogy egy férfi igazán izgalomba hozza. Nem, még Brian sem.

Most pedig itt állt előtte valaki, akinek már csak a látványára is megborzongott. Teljes képtelenség, hogy valódi legyen. Valószínűleg a sok vodka miatt képzelődik.

Észrevétlenül megrázta a fejét, pislogott párat, de az alak nem tűnt el. Egyenesen Marie-re bámult.

Aztán a kezét nyújtotta.

- Szia, Liam vagyok. Liza bátyja – mutatkozott be mély hangján.

Marie magához tért. Udvarisan – legalábbis megpróbált úgy tenni – elmosolyodott és elfogadta a kinyújtott kezet.

- Marie – mondta határozottan.

Aztán a lányokhoz fordult.

- Szóval, mit isztok?

Fürkészve nézte barátnői arcát, és megpróbált természetesen viselkedni, mintha nem egy félisten állna tőle karnyújtásnyira.

Így kezdődött az este és a továbbiakban sem ment másképp. Liam Marie-t bámulta, Marie pedig Liamet…

Amikor már igencsak jókedvűen elsétáltak a belvárosba, Marie, Liza és Carlie egymásba kapaszkodva álltak be a sorba, ami a klub bejáratánál állt, miközben mögöttük Gabe és Liam elmélyülten beszélgettek valamiről, amit Marie nemigen hallott. Habár olyan hangzavar volt körülötte, amitől még a dobhártyája is majd beszakadt.

Végül tizenöt percnyi álldogálás és harsány nevetgélés után bejutottak.

A zene dübörgött, a pincérek fel-alá szaladgáltak üres poharakkal, a táncparkett teljesen megtelve.

Marie-ben jócskán volt már ital, így hirtelen jött merészséggel megragadta Liam kezét és a táncparkett felé kezdte húzni. Hívogató mosollyal bíztatta, a férfi pedig tiltakozás nélkül, éhes tekintettel követte a lányt.

Carlie Emilson

Gabe és Liza is elhúztak, gondolta Carlie mosolyogva és leült egy székre a pulthoz. Rendelt egy gyenge italt meg egy kólát, közben nagy ritkán odapillantott a táncparkettre. A barátait sehol sem látta. Valószínüleg a tömeg közepén tomboltak.

Nem igazán bánta. Örült, hogy a többiek jól érzik magukat, és legalább ő is kikapcsolhat egy kicsit.

A pincér lerakta elé az italt s a kólát, majd rámosolygott Carlie-ra és egy másik vendéghez fordult.

Megszagolta az italt. Finom gyümölcs illata volt, talán alma. Felhajtotta és gyorsan ivott egy kevés kólát, hogy az enyhe maró érzés nyomtalanul eltűnjön a szájából.

Újra körbenézett. Az egyik sarokból egy férfi kéjesen rákacsintott és a szájával csücsörített neki.

Carlie elfintorodott és undorodva másfelé nézett. A klub annyira tele volt emberekkel, hogy az sem tűnt volna fel senkinek, ha a tömeg közepén valakinek átvágják a torkát.

A mellette lévő szék hangosan megnyikordult, mire odakapta a fejét.

Egy fiú ült le mellé. Izmos felsőtestére egy fekete póló feszült, amitől Carlie úgy érezte, muszáj megérintenie. Feljebb emelte a tekintetét. Rövid, sötét haja és kék szeme volt, az arca jóképű, de olyan fájdalmas arckifejezéssel, hogy hirtelen megsajnálta.

Közelebb húzódott, közben intett a pincérnek.

- Ne haragudjon, volna kedve inni valamit velem? – kérdezte Carlie távolságtartó udvariassággal, mégis a lehető legbarátságosabb hangnemben.

A fiú felnézett. Egyenesen a szemébe. Aztán végigmérte a lányt és halványan elmosolyodott.

- De, azt hiszem, az jól esne. Köszönöm.

A hangja halk volt és mély. Carlie visszamosolygott, és rendelt neki egy tequilát, magának pedig egy újabb gyümölcsöset.

A pincér készségesen kiszolgálta őket. Amikor a férfi fizetni akart, Carlie bosszúsan legyintett és gyorsan a pincér kezébe nyomta a pénzt.

A fiú összeráncolt homlokkal nézett Carlie-ra.

- Ugyan, én hívtam meg.

- Hát akkor nem leszek udvariatlan…

Rámosolygott a lányra és könnyedén felhajtotta a tequilát.

Várom a véleményeket :)